Empíria: Miért fontos az ugráskészség fejlesztése?

Mi is az ugrás? Mi különbözteti meg a lépéstől, mindennapi járástól? Amikor járunk, lépünk, áthelyezzük egyik lábunkról a másikra a testsúlyunkat. Ez a folyamat lehet lassú, gyorsabb, s egészen dinamikus tempóját tekintve, de amitől bármilyen tempóban járás, lépés marad, az a tény, hogy az egyik lábunk mindig lent marad a földön. Az ugrás abban különbözik a járástól, mint súlyáthelyezéstől, hogy a folyamatban van egy akármilyen aprócska pillanat, amikor mindkét láb felemelkedik a levegőbe. Ahhoz, hogy a Föld vonzását meghazudtolva felemelkedjünk, nagyobb erőre, elrugaszkodásra van szükség. Ez az elrugaszkodás az ízületek használatával, kisebb-nagyobb lendületvétellel jön létre.

Sokan nem gondolunk bele, de maga a futás is, mint nagymozgás ugrások egymásutánisága. Váltott lábbal végzett  egy lábról egy lábra ugrás a futólépés. Az egészséges kicsi gyermekekben ösztönösen megvan az igény saját maguk fejlesztésére minden területen, így a nagymozgásokban (kúszás, mászás, felülés, járás, futás, ugrás, egyensúlyozás, rúgás, hajítás) is. Addig ismételnek egy-egy mozdulatot, addig kisérleteznek, amíg nem megy tökéletesen. A járás után a futást hamar elsajátítják, mert a felfedezés közvetlen igényével ez a sietség együtt jár. A közvetett ok amiért jól esik a kisgyermeknek a futás, amiért derült arcocskákkal tudnak kergetőzni, az egész egyszerűen biológia. 

Egy gyemektest arányait tekintve is eltér a felnőttekétől. Kicsi törzsben kicsi tüdők táplálják oxigénnel a nagy fejben elhelyezkedő központi idegrendszert. Ez teljesen logikus magyarázat arra, hogy a gyermekek élvezik a futást, s ezért, ha lehet tudatosan kell nekünk felnőtteknek, szülőknek és pedagógusoknak törekednünk arra, hogy biztosítsunk minél több szabad lehetőséget erre a mozgásformára. Sajnos hajlamosak vagyunk a túlféltésre, s ezzel korlátok kialakítására. Az is gond lehet, ha a szülő vagy egy adott intézmény programja nem teszi lehetővé a kellő mennyiségű mozgást a szabadban. Fontos lenne az is, hogy amikor a levegőre visszük a gyermeket, ne sajnáljuk az öltözetét, adjunk rá olyan időjárásnak megfelelő "játszóruhát", amiben szabadon megélheti a fejlődését elősegítő mozgásokat.  A nagymozgásoknál kifejezetten hasznos, ha néha "visszakényszerítjük" valamilyen játék során a gyermeket a földre, hogy ismét kússzon, másszon, guruljon, mert ezek a visszautalások a testben jótékony megerősítéseket adnak az idegrendszernek.

A páros lábbal végzett ugrások már összetettebb, nehezebb feladatok, nagyobb mozgáskoordinációt feltételeznek, nem csak izomerő, hanem egyensújérzék és a két láb tudatos összehangolása is szükséges. Ez a képesség három éves kor körül, tehát óvodás korban alakul ki a gyerekekben és utána sok esetben nincs is megállás. 

Mire jó az ugrás? Mindenre... Óvodás korban óriási hangsúlyt kellene fektetni abba, hogy a gyermekek fenntartsák természetes érdeklődésüket, lelkesedésüket az ugrással kapcsolatban, hiszen ez a nagymozgás mindenre jótékonyan hat a testben ahhoz, hogy mentálisan és fizikailag is megérjenek az iskolás kor kihívásaihoz. A testben az idegrendszer és a fizikális fejlődés, általános kondíció erősen összefügg. Az ugrás erősíti a szívet, anélkül, hogy megerőltetné, erősíti a vázizmokat, erőteljesen fejleszti a koordinációt, serkenti a nyirokrendszert, jótékonyan befolyásolja az endokrin rendszert is, ezáltal kihatással van a gyermek általános hangulatára, így tanulási képességeire is. Bármilyen elakadást érzékelünk egy gyermeknél az idegrendszeri fejlődést illetően, arra biztosan mozgás a fejlesztő megoldás. 

Ma az információáradat korát éljük. Már a kicsiket is sokszor elragadják a virtuális ingerek, klipek, játékok, melyek nagyon vonzóak, de sajnos az idegrendszeri fejlődésre nincsenek jótékony hatással. Annyira lekötik a figyelmet, hogy adott esetben felülírják az ösztönös vágyat a mozgás iránt. Miközben egy pontra, telefonra, táblagépre mered a tekintetük, sokszor testük hosszasan (akár órákig) teljesen mozdulatlan, merev, s ezáltal elmarad a test természetes fejlődése. Sajnos többször találkoztam a néptáncoktatás során olyan gyermekkel, aki iskolás korára már fizikailag teljesen "ellustult". A játék, a futás, az ugrálás már nem okozott benne természetes örömöt. Ilyen esetben a gyermek figyelme is nagyon szétszórt, teste tónustalan, lógatja magát. Egyre több esetben feladatom az, hogy a tánc szeretete előtt megszerettessem a gyerekekkel magát a mozgást, növeljem általános kondíciójukat, hogy képesek legyenek később a tánc összetett képleteinek megvalósítására.

Az ugrást csak a játékon keresztül lehet vonzóvá tenni egy gyermek számára, hiszen önmagában fárasztó nagymozgásról van szó. A játék alapvetően egy cél nélküli örömteli esemény kellene legyen a gyermek számára.  A cél nélküliség is nehézkes manapság egy gyermekközösségben. Iskolásokkal gyakran pányvázunk. A pányvázás lényege, hogy mindenki képes legyen páros lábbal átugrani egy folyamatosan mozgásban lévő, forgó kötelet. Ez egy izgalmas, kíhívásokkal teli játék, mely akkor is jó élmény, ha a kötél néha megakad, mert folytatódik tovább hamar. Legtöbbször azonban nem elégednek meg a játékkal önmagában, rögtön versenyezni akarnak, és azt kérik, legyen kiesős a játék. Itt jön képbe a kooperáció és empátia, amiről már írtam egy korábbi blogbejegyzésben. Nehezen nyelik le azt, hogy annak is bent kell maradni a játékban, aki kevésbé ügyes, mert ha valamelyikük nem tud még jól ugrani, akkor a kötél megakad, és ők azt szeretnék, ha folyamatosan forogna. Nincsen türelmük kivárni, hogy a gyengébb képességű is gyakoroljon, pedig a játék alapvető indirekt célja pont az lenne, hogy mindenki fejlődjön (kivált az, aki le van maradva a többitől), és a közösség is erősödjön. Általánosan jellemző ma a gyermekekre, hogy nem csak társaikhoz, de önmagukhoz sincsen elég türelmük és kitartásuk, mert nagyon gyorsan szeretnének eredményeket. Rá kell vezetni őket, hogy az embernek kitartás, és sok gyakorlás kell ahhoz, hogy egyre jobb és jobb legyen valamiben. Ez a kitartás az ugrások gyakorlásához is elengedhetetlen.

Elfogult vagyok a népi játékokkal kapcsolatban, mert a Kárpát-medencében megőrzött több ezer játék mind magában hordozza azt az ősi tudást, melyben benne van a ma tudományosan is megalapozott komplex fejlesztés. Amíg régen a gyermekek több időt töltöttek a természetben, teljesen megszokott dolog volt, hogy az ugráskészségüket fejlesszék maguknak saját kedvükre, mert többet jártak réteken, erdei utakon, köveken, patakokon keresztül. Át kellett ugraniuk árkokat, többet jártak hágón és lejtőn, több volt a földutakon a sár, a gödör, a természates "akadály".

A népi játékok, a néptánc módszertan korosztálytól függetlenül állnak rendelkezésünkre, nem lehet elég korán kezdeni. Minden korcsoport számára kialakítható foglalkozás. A foglalkozások szerves részét képezik a népdalok, így nem csupán a mozgás-és idegrendszeri fejlődés eszköze lehet, hanem a zenei nevelés is hozzá tartozik. A népi játék közösségi élmény, melyben a gyermek úgy ügyesedik, hogy közben jól érzi magát, nem érzi direkt tanulásnak amiben részt vesz, s mégis megmarad benne a tapasztalás.

"Amit csak hall a gyermek, könnyen elfelejti. Amit lát is, már inkább megjegyzi. De amiben ő maga is tevékenyen részt vesz, az bizonyosan bevésődik az emlékezetébe."

Kodály Zoltán

Az ugráskészség a hétköznapi életben is hasznunkra van, aki jól ugrik, több terepen megállja a helyét, ügyesebben mozog, a járása, a futása is összehangoltabb. Akik azonban sportolni, vagy táncolni szeretnének, azok számára elengedhetetlen ennek a területnek a célzott fejlesztése. Minden táncos műfajban kivétel nélkül szükséges a földtől való eltávolodás és az ügyes érkezés. Más-más stílusban, más lendülettel, de mindenhol megjelenik. A néptáncban is jelentős szerepe van minden dialektusterületen. A dunai és tiszai területeken az ugrós táncok külön archaikus csoportként szerepelnek a táncrendekben, míg Erdélyben inkább a férfitáncokban csúcsosodik ki az ugrás jelentősége. A fiatalok körében mostanában igen nagy népszerűsége van a virtuóz erdélyi cigány táncoknak, s ezek helyes, stílusos eltáncolásához a lányoknak is fejlett ugrástechnikára, jó kondícióra kell alapozniuk. 

Fontos, hogy a néptáncot, népi játékokat tanuló kisgyermek örömét lelje az ugrásban. Korosztályának megfelelő játékos feladatokkal ösztönözzük, hogy lelkesedése ne hagyjon alább, és ügyes, elegáns táncolni tudó felnőtté válhasson. Nagyon népszerűek azok a játékok, melyekben eszközök is szerepelnek, mint az ugrókötelezés, pányvázás, gumizás, de a mondókákkal, vagy dalokkal kísért "simizés", vagy "kocsérozás" is igen nagy örömet okoz a gyermekeknek. A szerepjátékok is motiválják a kicsiket. Ha egy népmese köré fűzzük fel a játékokat, ahol a főhősnek "ákon-bokron" kell eljutnia céljához, könnyebben beleélik magukat egy kalados akadálypályába is.

Sok örömteli ugrálást kívánok mindenkinek! Soha nem késő elkezdeni!