Tánctöri: A tánc helye és szerepe a társadalomban

Már az ókorban is megosztó volt a tánchoz, mint művészeti ághoz való hozzáállás, megértés. Történelmi koroktól függetlenül él köztünk, emberek között a vita és érvelés arról, milyen helyet foglal el a társadalomban a tánc, mint előadóművészet, vagy akár puszta testmozgás, szórakozás vagy hobbi. Ma is találkozhatunk többféle megközelítéssel, melyek szerint a tánc kevésbé értékelhető, emészthető művészeti ág, mint például a festészet, szobrászat, építészet, színészet vagy zene. Vannak, akik egész egyszerűen nem értik, miért jön létre, miért szép egy koreográfia, mit lehet belőle meríteni, és el sem gondolkodnak a részletein, mert bár lehet, hogy magas értelmi intelligenciával rendelkeznek, mégis érzelmi intelligenciájuk kevésbé szenzitív, így inkább a kézzel fogható, vagy populárisnak nevezhető alkotásokat kedvelik. A tánccal kapcsolatos esetleg negatív sztereotípiák általánosan jelen vannak a társadalomban rétegződéstől, hovatartozástól függetlenül. Ennek okai rendkívül szerteágazóak lehetnek, de alapvetően azzal magyarázhatóak, hogy az emberek életéből kiveszett a tánccal kapcsolatos megtapasztalás gyakorisága, a tánc nem divatos dolog.

Ma is él az a nézet, mely szerint a tánc, a táncban létrehozott bemutatók bagatelizálható, nőies tevékenységek. Persze a táncnak ma nagyon sok megjelenési formája, műfaja létezik, és mindegyikhez másképp áll a nagyközönség. Saját tapasztalatom az, hogy a klasszikus balett, bár a táncművészet koronájának nevezhetjük, mégis  modern és kortárs testvéreivel együtt a leginkább emészthetetlen az "átlagemberek", illetve sokszor még az értelmiség köreiben mozgók számára is. Nagyon keskeny az a réteg a társadalomban, amely értő közönséget alkotva tudja és akarja értelmezni egy-egy darab mondanivalóját, emocionális tartalmát anélkül, hogy az irónia egy huncut mosolyt sem csalna az arcokra.

Egy festő ismerősömmel való beszélgetésem során egyszer megkérdezte tőlem, mi lehet annak oka, hogy a táncosok, s főként a balett-táncosok között sok a homoszexuális. Megdöbbentő volt számomra, hogy még ő is, művész ember létére ráhúzza a táncra a nőiességet, a szexuális beállítottság kérdését. Ez az eset is alátámasztja, milyen sok ember, és főként férfi gondolkodik így a táncról.  Még sokak fejében el kellene hinteni a magot arról, hogy egy érzékeny, finom mozdulatban is lehet férfiasság és erő. 

Ami a néptáncot illeti, itt már háttérbe szorul a nemi identiás felvetése, és helyet kap a "Miért?", a tevékenység önmagában vett értelmének megkérdőjelezése. A civilizáció gyors fejlődése, a kapitalista nyugati társadalmak hatása erősen befolyásolta a magyar nemzeti öntudatot, a hagyományok ismeretét és tiszteletét negatív irányban. A közösségek ereje, az őszinte összetartozás érzése, már csak foltokban jelentkezik. Az emberek tánchoz való pozitív és nyitott hozzáállása, a tánc szeretete régen teljesen természtes volt. A falusi élet szerves részét képezték a táncalkalmak, melyek lehetővé tették, hogy az emberek már gyermekkorukban tapasztalják, és élvezzék a mulatság ezen részét. Mindenki rendelkezett empirikus tudással, nem merült fel a kérdés arra vonatkozólag, hogy miért jó ezt művelni.

Az ügyes mozgású táncos etelonnak számított, aki jól táncolt, arról el lehetett mondani, hogy okos, esztétikus, minden tekintetben agilis, tehát érdemes rá hasonlítani. Az, hogy a most élő fiatalságnak ki lehet a példaképe, már nem ennyire evidens. Rengeteg inger közül kell a gyermeknek sokszor irányítás, felügyelet nélkül döntést hozni arról, kit tart tökéletesnek. Találkozik a médián, telefonon és a környezetében sok felszínes, vagy akár teljesen értéktelen információval és jobb esetben lehet, hogy egy kis kultúrával is. Természetesen ez nem minden családban van így, nyilván tehetünk felnőttként azért, hogy gyermekünk műértő felnőtté váljon, de nagyon könnyen formálható egy fiatal értékrendje szélsőségesen negatív irányba a tánccal kapcsolatban. Ennek következtében alakulhat ki gyakran az, hogy mindenféle tapasztalat és ismeret hiányában tesznek az emberek határozottan kritikus megjegyzéseket. A népnek "cirkusz" kell, könnyed, egyszerű és látványos darabok. Ahogy Démétriosz mondja: "az embereket csak a kellékek bűvölik el, selyemruha, szép jelmez." Ami tanít, elgondolkodtat, az nem népszerű, hanem megbotránkoztató.

A tánc, a mozgáskultúránk fejlettsége, a testünk megfelelő ismerete elengedhetetlen ahhoz, hogy teljes életet éljünk, megnyíljunk, kibontakozzunk. A mozgás, a tánc egy adott ritmusra ősi ösztön, mely megtalálható az emberben létezése óta. A tánc mindenhol jelen van a világmindenségben, a történelemben. A ritmus, az utánzás, a változás a természet részét képezik, ezért aki képes önfeledten táncolni, megtalálni a saját ritmusát, képes kikapcsolni maga körül a külvilágot, az előtt megnyílnak a kapuk, felszabadul a lelke. Ez a meditatív állapot és a test feletti uralom tudománya állít párhuzamot például a táncművészet és a harcművészet között is. 

Lukianos, ókori író arról tesz említést, hogy a lánctáncok a női nemet kecsességre, a férfit tartásra nevelik. Ma sem elhanyagolható tényező a tánc nevelő és komplex fejlesztő hatása, melyet már egészen kis korban el lehet indítani a népi gyermekjátkok, drámapedagógiai játékok és egyéb módszerek segítségével.

Felnőtt korunkra annyira megtanuljuk megvédeni magunkat, annyira tudjuk szégyellni gyengeségeinket, hogy sok esetben teljesen elszigeteljük magunkat bizonyos tevékenységek gyakorlásától, mert elhisszük, hogy nekünk az nem megy, abban mi nem lehetünk jók, és így nem is profitálhatunk belőle. A véleményem az, hogy a tánchoz való viszonyunknak meg kellene maradnia abban az őszinte, természetes állapotban, ahogyan gyermekként kezeltük. Mozdulataink sokszor egyediek, de pontosan ettől válhat a táncolás az indivídum megnyilvánulásává, ami érdem, nem pedig megvetni való.  Forrai Katalin, a magyar zenepedagógia nagykövete azt mondja: "A művészet nem tűr meg semmiféle azonosságot." Ő ezt elsősorban az énekes játékokban is meghúzódó szenvedély és varázslat egyediségére értette, de amennyiben egy gyermek megtapasztalja már kis korában, hogy a táncban, a táncos játékokban nem baj, ha kilép a sémákból, bátran gondolkodhat és létrehozhatja akár a saját verzióját, mert az nem feltétlenül "hiba", akkor nem kell majd felnőttként hazatalálnia, hanem mindig otthon lesz ebben a műfajban.

Természetes, hogy nem lehet mindenki táncművész, nem is ez a cél. A tánc önmagában véve nem előadóművészet, hanem egy eszköz valamire. Valamire, ami az őskorban akár lehetett a vadászat gyakorlása, imitálása, de mindenkor a feszültségoldás, a boldogságérzés, a lelkünk belsejében való munka, a külvilág kizárása. A cél a megismerés, a megtapasztalás lenne, hogy mindenki merje vállalni a saját mozgását. A műfaj valamely ágának megismerésével beláthatjuk, hogy a tánc gáncstalan, őszinte kifejezőeszköze lehet bárkinek. A tánc arra teremtetett, hogy örömét lelje benne mindaz, aki űzi, és az is aki megfigyeli. Lelkünket enyhíti, testünket formálja.